Üdvözöljük a

A női klub indulásának története | Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

A női klub indulásának története

Kamaránk jó érzékkel ragadta meg egy Női Klub megszervezésének lehetőségét. Már a megalakulásra történő felhívás után óriási érdeklődésre tett szert az ötlet, miszerint adjunk teret a hölgyeknek, ahol laza, kötetlen hangulatú társaságban hasonló gondolkodású és hozzáállású társaikkal megoszthatják tapasztalataikat, feltehetik kérdéseiket. Közel negyven hölgy jött el első alkalommal klubunkba, akik többnyire már működő sikeres vállalkozások vezető, középvezető pozíciójában végzik munkájukat, de jelen voltak új vállalkozást beindítani vágyó, információkat, tapasztalatokat megszerezni kívánó, GYES-ről visszatérő édesanyák is.

Kihívás volt számunkra, hogy egy könnyed, oldott hangulatú légkört teremtsünk elérve azt, hogy a résztvevő hölgyek – akik többnyire a klubban találkoztak először – nyitottá váljanak, és megosszák a jelenlévőkkel a klubhoz fűzött reményeiket, elvárásaikat. Ehhez hívtunk segítségül egy „meglepetés-vendéget”, a Vörösmarty Színház jelmeztervezőjét, Fekete Mónikát. A választásunk nagyszerűen sikerült! A fiatal hölgy hatalmas, frissen vágott, színes virágcsokorral toppant be a kamarába, melynek rendeltetését a klub végén értettük meg. Vendégünk üde, tüneményes jelenségével és felkészültségével teljesen ébren tartotta a figyelmet és az érdeklődést. Szakmája iránti szeretete, elkötelezettsége és hozzáértése, összességében egész lénye átitatta az előadást, megerősítve azt a tényt, hogy a siker egyik kulcstényezője a hitelesség. Színek, típusok, megjelenés, a női szépség – mely minden nőben megtalálható – ezek a témák a kerültek beszélgetés középpontjába humorral, nevetéssel, kíváncsisággal fűszerezve. Ezen a délutánon minden klubtag kapott valamit, ami nem feltétlenül egy marketing fogás vagy politikai kérdés megválaszolása volt, amely gazdaságilag hasznos lehet, hanem talán mindenki egy lépéssel közelebb került saját magához, és választhattunk egy-egy szál virágot a harmónia és a szépség szimbólumaként.

 

Milyen célok fogalmazódtak meg?

 

 

Rövid bemutatkozást követően a résztvevők elmondták, mit várnak a klubtól, milyen céllal csatlakoztak a közösséghez. Egyértelműen megfogalmazódott, hogy az információ óriási érték, és a vállalkozásoknak törekedniük kell arra, hogy mindenhol jelen legyenek, ahol az információkat, tapasztalatokat megszerezhetik, kapcsolatokat bővíthetik, kérdéseikre választ kaphatnak. Ehhez egyik legmegfelelőbb gazdasági szerv a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, jelen esetben  a Női Vezetői Klub. Egy „minőségi klubba járás” megerősítheti a vállalkozni vágyót ötletének megvalósításában, és talán rögtön potenciális ügyfélkörre is szert tehet, például aki a szépségipart, vagy a természetgyógyászatot képviseli. Igény merült fel a tanulásra, vállalkozói ismeretek megszerzésére, az innováció témakör részletesebb megismerésére. Az alapítványok képviselői részéről a vállalkozói szféra megismerése, üzletviteli szempontok fogalmazódtak meg célként.

Általában a hölgyek kíváncsiságból jöttek el a klubba. Lehetőséget látnak benne, hogy vezető pozíciójú, sikeres, tapasztalt nőtársaikkal találkozzanak, kiélhessék nőiségüket, megtanulják egymástól, hogyan lehet sikeresen összeegyeztetni a munkát a magánélettel, családdal, és hogy büszkén azt mondhassák: „Megyünk a Klubba!”